Az irodát édesapám dr. Mezős Mihály okl. építészmérnök alapította 1991-ben M&M ARCHITEKTÉSZ Mérnökiroda Kft. néven. A mainál lényegesen szélesebb profillal működött szervezetben tevőlegesen 1996 óta dolgozom. Érdeklődési köröm és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszékén folytatott oktatói, kutatói - és nem utolsó sorban - tervezői tevékenységem következményeként az iroda működési területe folyamatosan tevődött át a műemlékvédelem és a történeti épületek hiteles revitalizációjának irányába. Mára, szinte kizárólag a történeti építészet adja mindennapi feladataink teljességét. A helyreállítást megelőző kutatási feladatok ellátása, archívumokban, levéltárakban folytatott kutatásokra támaszkodva tudományos dokumentációk összeállítását épp úgy nagy szeretettel és munkatársaimnak is köszönhetően, nagy hozzáértéssel végezzük, mint értékleltárak, helyiségkönyvek készítését.

Közel 4 évtizedes aktív tervezői és kutatói munkásságom fontos állomásai voltak a tatai vár egyik termében bemutatott római kori festett szoba szerkezeti rekonstrukciója, melynek bemutatása Bíró Endre régész és Bóna István festő restaurátor hozzáértését dicséri. Egykori mesteremmel, Hajnóczi Gyula professzorral több római emlék bemutatását tervezhettük meg, így az egykori katonai tábor keleti kapujának, vagy a polgárvárosi amfiteátrumnak a bemutatását. A több mint 60 megvalósult terve, illetve tervünk között még jó néhány római kori emléket sorolhatnánk fel. Ezek közül feltétlenül kiemelkedik jelentőségében is a szombathelyi Iseum rekonstruktív bemutatása, vagy a Tác határában lévő római település két védőépületének a tervezése. Fontos munkánk volt a százhalombattai 113-as számú halom bemutatása, melynek tervezési programját dolgoztam ki. Az építészeti megvalósításban Gelesz András és Lenzsér Ágnes mellett vállaltam szerepet. Számos templom megújításában vehettem részt. Így a hazai építészettörténet meghatározó román kori emléke, a lébényi Szt. Jakab templom vagy a pesti Belvárosi Főplébániatemplom is terveink alapján újult meg. Tervezője lehettem Fischer Józsefnek a Napraforgó utcai telepen megépített kis lakóháza rekonstrukciójának is.

Hallgatói felmérési programok vezetőjeként az 1986-os sárospataki gyakorlatot követően Tatán, a Komárom Monostori erőd első felmérését készítettük azután, hogy a szovjet csapatok elhagyták az izgalmas had- és építészettörténeti emléket. Utoljára a diósgyőri vasgyár izgalmas épületeinek és a Somló-hegy környéki műemlékek felmérésének a feladata jelentette nyári programunkat.

Üzenetküldés

Elérhetőségek

M&M Architektész Építésziroda Kft.

1111 Budapest
Budafoki út 10/C
4. emelet. 3. ajtó

Tel: 00 36 1 209 0533
Email: mmtamas@mezos.hu