MEGJELÖLT BELSŐ TEREK MŰEMLÉKI ÉRTÉKLELTÁRA

Budapest, Országház (2018-2019)

Az értékleltárt az Országgyűlés Hivatala megbízásából (generáltervező, fővállalkozó: Mérték Építészeti Stúdió Kft.) készítette az M&M Architektész Építésziroda Kft. Az értékleltár a Parlament A, B, C, D, E és F osztályainak csaknem teljes földszinti, első és főemeleti tereiben elkészült, hogy az 1949 utáni - elsősorban a földszintet és félemeletet érintő - térszerkezeti átalakításokkal érintett, és a helyreállítás során felszabaduló helyiségek hitelesen helyreállíthatóak legyenek.

Az Országház a 19. századi építészet összművészeti alkotásaként létrejött egyedülálló épülete. Steindl Imre által tervezett épület nem csak szerkezeti, funkcionális és esztétikai szempontból számít kiemelkedő jelentőségű épületnek, hanem az alkalmazott anyagok, szerkezetek és a szakágak (épületgépészet, épületvillamosság) európai összehasonlításban is úttörő jelentőségű alkotásnak tekinthető. 

Az értékleltár több ütemben, az Országgyűlés Hivatala Műszaki Főosztályának segítségével és közreműködésével készült el a kijelölt területekre. Minden osztály szintenként, azon belül pedig helyiségenként lett vizsgálva. Az egyes helyiségek esetében fel lett tüntetve az adatfelvétel idején aktuális és a történeti rendeltetés. Majd számba lett véve a helyiséget és környezetét érintő jelentős térszerkezeti átalakítás, a térelhatárolás történeti értéket képviselő anyagai, szerkezetei, díszítményei. Végül fel lettek tüntetve az értéket képviselő beépített bútorok, valamint az Országház jellegzetes építéskorabeli épületgépészeti és épületvillamossági szerkezetei vagy annak fragmentumai is.

Szakértés: 2018-2019

Megbízó: Mérték Építészeti Stúdió Kft.

 

Vezető szakértő: dr. Mezős Tamás

Szakértők: Bodó Balázs, Farkas Tamás Barnabás, Kozák Ágnes, Kuklis Tibor Lajos, Varga Géza