A BUDAPESTI BELVÁROSI PLÉBÁNIATEMPLOM
homlokzatfelújítása és modern altemplom kialakítása (2011-2017)
Az Erzsébet-híd pesti hídfője környezetében, a mai templom helyén állt Contra-Acquincum római kori erőd, a pannóniai limes egyik fontos állomása. Az egykori erőd helyén az első templom már Szent István idején felépülhetett. A román stílusú templomot először szentélykörüljárós gótikus szentéllyel bővítették, majd fokozatosan a hajót is gótikus stílusúvá alakították. A törökkorban a gótikus templom hajója szinte teljesen megsemmisült (a hódoltságot követően a megmaradt falak nagy részét elbontották), a szentélykörüljárós szentélyben mecsetet alakítottak ki.
A romos templomot a 18. században Pauer János György vezetésével barokk stílusban állították helyre. A templom restaurálásán korábban Hild János, Steindl Imre és Gerő László is dolgozott, a korábbi periódusok felkutatása pedig először Lux Kálmán nevéhez köthető a 20. század első felében. Az 1930-as évektől végzett munkája során váltak először láthatóvá a román templom alapozásának részletei.
A templom a 2000-es évek végére meglehetősen rossz állapotúvá vált. Az iroda tervezőként először 2011-től kezdte meg először a nyugati, majd a további homlokzat kutatásával és helyreállításával foglalkozott. A helyreállítás eredményeként a megújult homlokzaton túl meg kell említeni, hogy feltárásra került a románkori nyugati homlokzat maradványainak magassága, előkerült az eredeti barokk párkány egy saroktöredéke, valamint azonosítható volt az eredeti barokk épületszínezés is.
A homlokzatfelújítás 2013. őszén fejeződött be, ezt követően a felújítási munkák a belső térben folytatódtak. Kovács Eszter vezetésével feltárásra és dokumentálásra került a Lux Kálmán által részben már láthatóvá vált, templomon belül megőrződött románkori alapozás. A feltárás során előkerült a római kori parancsnoki épület padlóburkolat-töredéke és légfűtőrendszere, valamint kisebb-nagyobb sírok mellett a Proberger-kripta is. A beavatkozást követően a templom barokk altemploma új belső megközelítést kapott, az egyházközség pedig új közösségi és rendezvénytérrel gazdagodott. A templomtér a feltárások helyreállítását követően szintén megújult, többek között a templomtér világítása és hangosítása is megújulhatott.
A projekt 2022-ben Építőipari Nívó-díjban részesült, melyet a felújított nyugati homlokzaton már emléktábla is hirdet.
Tervezés: 2011-2013 és 2013-2017
Megbízók: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala; Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia; Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
HOMLOKZATFELÚJÍTÁS
Építészet, vezető tervező: dr. Mezős Tamás
Építészet, munkatársak: Fekete Anikó, Gyenes-Szabó Virág, Melis István, Pataky Zsófia, Polyák Beáta, Starowicz Annamária, Traser Ferenc
Régészet: Kovács Eszter
Statikus: Andor Eszter, Aninger Judit
Geodézia: Kiss Albert
Épületszigetelés: Zádor Oszkár
Faanyagvédelem: Muka István
Farestaurátor: Bogdándy Titusz, Zetye Péter
Festőrestaurátor: Horváth Ferdinánd, Vihart Anna
Kőrestaurátor: Horváth Tibor
Fémrestaurátor: Páhi Attila
Kivitelező: FIMŰV Zrt.
ALTEMPLOM ÉS BELSŐ TEREK
Építészet, vezető tervező: dr. Mezős Tamás
Építészet, munkatársak: Bodó Balázs, Krocskó Krisztina, Melis István, Starowicz Annamária
Régészet: Kovács Eszter
Statikus: Kamarás Ferenc
Geodézia: Viemann Zsolt
Talajmechanika: Petik Árpád
Üvegszerkezetek: Stocker György
Épületszigetelés: MC Bauchemie
Épületgépészet: Lőrincz Péter
Épületvillamosság: Fekete János
Világítástechnika: Ort Noémi (All Light)
Hangtechnika: Interton Group
Kivitelező: Bau-VIP Generál