SZERÉMI LŐPORTÁR, ÉTTEREM TERV

Budapest, Szerémi út (2018)

Az épületet Pest és Buda honvédségi négy hadianyag – mindenek előtt puskapor – utánpótlási bázisainak létrehozatalakor, Mária Terézia királynő rendeletére a 18. század második felében építették. A térképek és az épület falazatainak vizsgálata alapján feltételezzük, hogy maga a tároló épület is legalább két fázisban épülhetett. Az első ütemben az 5 csehsüveg boltozatos, hevederes belső tér 1-3 szakasza készülhetett el, míg a második ütemben nyújtották meg az építményt további két egységgel.

A terek méretei és az épület történeti térszerkezete alapján javasoltuk, hogy a térstruktúrát lehetőség szerint, annak sérelme nélkül, őrizzék meg. Az együttes városon belüli elhelyezkedése miatt célszerűnek látszik vendéglátó funkció elhelyezése a történeti terekben. (Elvben és külföldi példák ismeretében kereskedelmi funkció - exkluzív divatüzlet például - befogadására vagy kiállítóhely kialakítására is alkalmas lehet az épület.) Valószínűleg az egykori BVM területén tervezett hatalmas beruházás megvalósulása után is csak a vendéglátó funkció üzemeltetése lehet rentábilis. A tervezés mellett az iroda végezte el a megőrződött épületrészek állapotvizsgálatát is.

A történeti tereket vendégfogadás céljára javasoljuk kialakítani azzal, hogy elsősorban az együttes déli oldali előtere, mint szabadtéri fogyasztótér működhessen. A térszerkezetben a "kocsiáthajtó tér, mint fogadótér képzelhető el. A korai épületmag osztatlan belső tere, valamint a keleti bővítés terei fogyasztótérként működtethetők. A lőportár tere étteremként, a keleti bővítés kávézóként, különteremként, vagy akár zártkörű rendezvények, tárgyalások befogadására is alkalmassá tehető. A történeti tömegektől elszakított, kortárs eszközökkel megfogalmazott, elképzelésünk szerint dobozszerűen kialakított, látszó beton felületű, vagy matt csiszolt kőlap burkolatú tömeg alkalmassá tehető történeti épülettől leválasztott konyhai és mosdó-funkciók befogadására. A javasolt új tömeg magasságát a történeti falak koronájának, a tető megépítésekor elkészített ráfalazás alsó síkjáig javasoltuk megépíteni.

Tervezés: 2018

Megbízó: Pszota Builder Kft. és High Tech Park Ingatlanbefektetési Kft.

 

Építészet, vezető tervező: dr. Mezős Tamás

Építészet: Bodó Balázs, Kozák Ágnes